A Hetedik Napot Ünneplő Adventista Egyház neve két alapvető hitelvet domborít ki.
Az „adventista” szó fényt vet Jézus Krisztus közeli visszajövetelébe vetett meggyőződésünkre (lat. adventus = eljövetel).
A „hetedik napot ünneplő” szókapcsolat a hét hetedik napjának, a szombatnak a megszentelésére utal, a Biblia hamisíthatatlan tanításának értelmében.
E két tényező arra utal, mennyire fontos szerepe van egyházunk életében az említett két tanításnak, mely voltaképpen azonosságunkat határozza meg. Jézus Urunk második eljövetele a feddhetetlenek megszabadításáért – ahogyan az a keresztyén hitvallásban áll –, képezi boldog reménységünket. A mi értelmezésünk szerint e reménységnek felkészüléssel kell párosulnia, ami életünknek Isten kinyilatkoztatott akaratával való egybehangolását feltételezi.
Jézus Krisztus személyesen fog eljönni, és ez az esemény mindenütt a világon látható lesz: „Ez a Jézus, aki felviteték tőletek a mennybe, akképpen jön el, amiképpen láttátok Őt felmenni a mennybe” (Csel 1:11). A próféciák teljesedése és az emberiség jelenlegi állapota arra utal, hogy Jézus Krisztus visszajövetele nagyon közel van. Ezen esemény időpontjáról nincsen isteni kinyilatkoztatás, ezért készen kell lennünk arra, hogy bármely pillanatban találkozhassunk Jézussal.
Azáltal, hogy egyházunk nevében szerepel a „hetedik nap”, kinyilvánítjuk, hogy a szombat örömteljes megtartása és tisztelete által elismerjük Istent Szuverén Urunknak és Teremtőnknek, s ily módon hűségünket fejezzük ki Iránta, aki „hat napon teremté az eget és a földet... a hetedik napon pedig megnyugovék” (Exod 20:11). Ezt a napot imádat, az Ige tanulmányozása és elmélkedés által közösségben töltjük Istenünkkel.
Meggyőződésünk, hogy a Szombat megtartása önmagában nem üdvözít, továbbá hisszük, hogy bárki, aki „belép” az Isten által felkínált nyugodalomba, „az maga is megnyugszik cselekedeteitől, amiképpen Isten is a magáéitól” (Zsid 4:10). A szombat nyugalma felszabadít a hétköznapok stresszétől és fáradalmaitól, de főként ízelítőt nyújt a mennyei lelki nyugalomból.
Küldetésünk:
A Hetedik Napot Ünneplő Adventista Egyház küldetése minden ember számára hirdetni az örök evangéliumot, a Jelenések könyvében található hármas angyali üzenet értelmében (Jel 14:6–12), elvezetvén őket Jézushoz, hogy elfogadhassák Őt személyes Megváltójuknak, csatlakozzanak egyházához és felkészülhessenek a Vele való találkozásra.
Küldetésünket a Szentlélek vezetése alatt végezzük:
• Prédikálás: Elfogadván Krisztus küldetését (Mt 28:18–20), továbbadjuk a világnak a szerető Isten üzenetét, melyet Fia földi szolgálata és üdvözítő halála nyilatkoztat ki számunkra. Elismervén a Bibliát Isten akarata kinyilatkoztatásaként, a teljes üzenetet mutatjuk be, beleértve a Krisztus második eljöveteléről és a Tízparancsolat tekintélyének érvényességéről szóló igazságokat.
• Tanítás: Tudatában lévén annak, hogy az elme és a jellem fejlesztése lényeges Isten megváltási tervében, Isten valódi jellemének, a Vele való kapcsolatnak, az Ő Igéjének és a teremtett világegyetemnek a megértetésére törekszünk.
• Gyógyítás: Lévén, hogy a Biblia nagy hangsúlyt fektet az ember jólétére, elsőrendű fontossággal bír számunkra az egészségvédelem és a betegek gyógyítása, valamint a szegények és sorsüldözöttek iránt gyakorolt szolgálat. Mindezt Teremtőnkkel együtt munkálkodva végezzük.
Isten tervére vonatkozó meglátásunk:
A Szentírásban található jövendölésekkel összhangban meggyőződésünk, hogy Istennek a teljes teremtett világ helyreállítására vonatkozó terve tökéletes összhangban van az Ő akaratával és igazságosságával.
Egyházunk címere és annak jelentése:
Címerünk megalkotásakor arra törekedtünk, hogy az tükrözze mindazokat a lényeges értékeket, melyeket a hetedik napot ünneplő adventisták fontosnak tartanak.
A Biblia képezi hitünk alapját. A kinyitott Szentírás azt sugallja, hogy teljes mértékben elfogadjuk Isten Igéjét, tanulmányozzuk és gyakorlatba ültetjük mindazt, amit üzen számunkra.
A címer középpontjában áll a Kereszt, ami az üdvösség evangéliumát és Krisztus áldozatát szimbolizálja. Ez által azt kívánjuk hangsúlyozni, hogy a kereszt és Üdvözítőnk áldozata központi helyet foglal el hitéletünkben.
A kereszttől a címer csúcsa felé ívelő három ecsetvonás mintegy átölel egy képzeletbeli gömböt (a Földet), utalván egyrészt a Szentléleknek, az Igazság Hírnökének lángjaira, másrészt pedig a Jelenések könyve 14. fejezetének három angyalára, akik üzenetükkel behálózzák a Földet. Ez utal küldetésünkre is: el kell vinnünk az evangéliumot a világ minden részére.
Reményeink szerint ez az embléma – jóllehet nagyon leegyszerűsített ábrázolása hitalapelveinknek –, kifejező szimbóluma az advent üzenetnek.
Megjegyzés:
A bejegyzett nevet kizárólag a Hetedik Napot Ünneplő Adventista Egyház, illetve annak intézményei és gyülekezeti közösségei használhatják, amint azt a Generál Konferencia, a Divíziók, Uniók és Konferenciák engedélyezik.









