Közlemények

Száz éves az adventista jelenlét Szolokmán

E-mail Nyomtatás PDF Bookmark and Share

Barabás Sándor- A szolokmai gyülekezet lelkipásztora

A szolokomai (Maros megye) hetednapi adventista gyülekezet és lelkipásztora szeretettel meghívja  mindazokat, akiket valamilyen származásbeli vagy rokoni szál vágyakozással köt a szolokmai advent közösséghez, hogy együtt örüljenek velünk 2010. szeptember 4-én, a gyülekezet CENTENÁRIUMI hálaünnepén. A megemlékezést a Jubiláló fúvószenekar szolgálata teszi majd felemelővé és változatossá.

Az eseményen jelen lesznek a romániai Adventista Unió és a Dél-Erdélyi Egyházterület képviselői is.


Az adventista roma fiatalok meghívnak egy hétvégére a természetbe, augusztus 27-29 között

E-mail Nyomtatás PDF Bookmark and Share

Iancu Gabor / Szervező

Kedves barátaink, testvérek, mivelhogy augusztus 27-29 között szeretnénk megszervezni a romániai roma adventista fiatalok természetben tartott hétvégéjét, Baicoi-Sintea helységben (Plopeni kijárat felé), szeretettel várjuk mindazokat ezen eseményre, akik fiatalnak érzik magukat, és azokat is, akik nem roma nemzetiségűek.

A költség NULLA, mivel mindenki hoz magával hálózsákot otthonról, és saját eledelt. A szállás egy nagy sátorban lesz. Nappal ebben a sátorban lesz a tevékenység, amely ugyanakkor éjszaka szálláshelyként fog szolgálni.

Akik részt szeretnének venni, várjuk pénteken 12:00 órától, a program pénteken 19:00 órától kezdődik és vasárnap ebédig tart.

Szeretnénk, ha ez egy közösségi, egymáshoz és Istenhez való közeledést biztosító hétvége lenne.

A program tartalmából:

-    Zene

-    Szemináriumok

-    Áhítatok

-    Játékok

-    Tábortűz

-    Kapcsolatápolás, új barátságok

Ha roma vagy, meghívunk, jöjj, ismerd meg testvéreidet, ha román vagy más nemzetiségű vagy, meghívunk, jöjj, ismerd meg a roma nemzetet, és köss új barátságokat!

Feliratkozás: augusztus 22-ig a következő elérhetőségeken:

Gabor Iancu- 0740-49 58 66, 0763-570 132; E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. Az e-mail cím elérhetősége érdekében aktiváljátok a JavaScript-ot.

Rupa Romica:  0762-996

Fordította Ferencz Zorgel József Attila

Olvasd el az Adventist World legutóbbi számát

E-mail Nyomtatás PDF Bookmark and Share

Megjelent az Adventist World folyóirat legutóbbi száma. Íme, néhány cím az e hónapi kiadásból:

VEZÉRCIKK

Mikor egy mag elhal
Egy keresztény ifjú halála áldássá vált száz ember számára

ÁHÍTAT

A sérvek és a Szentlélek
Saját testünk képes jeleket küldeni a megváltásról

ADVENTISTA ÉLET

Mit üzen nekünk a Föld? 
Mit árul el hitünkről az, ahogy a Földdel bánunk?

HITALAPELVEK

Fájdalom a növekedésben – előrehaladás a növekedésben 
Ahol élet van, ott növekedés is van.

PRÓFÉTASÁG LELKE

Ellen G. White a mintaevangélista
Asszony, aki olyan gyakran beszélt nyilvánosan, embereket egyénileg is megszólított

KÜLÖNLEGES

Visszatérés a „Nagy lelki veszélyek”-re – válaszok levelekre
Biztonságunk a veszélyek tudatosításától és a Krisztusban való rendíthetetlen bizodalmunktól függ.

EGÉSZSÉG

Egészséges eledel a szója?

Fordította Veress József

Megkezdi tevékenységét a constantai „Moldován Vilmos” Iskola

E-mail Nyomtatás PDF Bookmark and Share

Sîrbu Romică / a Román Unió nevelésügyosztályának igazgatója

Az országunk területén működő hat általános/elemi iskola mellé – a bukaresti Mihai Ionescu Iskola (óvoda és I-VIII osztály), a marosvásárhelyi Omega Iskola (óvoda és I-IX osztály), a mezőfelei Tűzhegy Iskola, Maros megye (óvoda és I-XII osztály), a craiovai Adventista Teológiai Líceum (óvoda és I-XII osztály), a brăilai Dr. Luca Iskola (óvoda és I-III osztály), a matcai Adventista Iskola, Galati megye (óvoda és I-II osztály) – csatlakozik, Isten kegyelméből, a constantai „Moldován Vilmos” Iskola. Idén ősztől indul az I. osztály. Az óvoda és az iskola ideiglenesen a „Speranța” imaház épületében gyakorolja tevékenységét.

Részletek: www.scoalawmoldovan.ro

Fordította Veress József

Lelkiismereti Okokból Bebörtönzöttek Egyesületének (ELOBE) évi találkozója – 2010. szeptember 4

E-mail Nyomtatás PDF Bookmark and Share

Az ELOBE irányító bizottsága

Az egykor Lelkiismereti Okokból Bebörtönzöttek Egyesületének (ELOBE) tagjai hivatalosak a  2010. szeptember 4-én, szombaton tartandó XVIII. évi találkozóra, amely a 24 Ianuarie utca, 1. szám alatti hetednapi adventista imaházban kerül megrendezésre, Craiován (Craiova Centru).

A találkozó témája: „Semmit ne félj azoktól, amiket szenvedned kell!” (Jel 2:10), a mottója pedig: „Hogy bizonyság legyetek!” (Lk 21:13).

A lelkész testvéreket felkérjük, hogy gyülekezeteikben jelentsék ki ezt az eseményt.

További részletek: a 0744-513 124 telefonszámon, vagy a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen.

Fordította Veress József

 

 

Van még 23 hely a kolozsvári „Maranatha” líceumban

E-mail Nyomtatás PDF Bookmark and Share

A kolozsvári „Maranatha” Adventista Teológiai Líceum újabb felvételi vizsgát hirdet a fennmaradt 23 hely elfoglalására szeptemberben, a már kialakított két osztály mellett.

Kérjük a lelkészeket és a presbitereket szíveskedjenek ismertetni ezt a gyülekezeteikben, a következő részletekkel együtt:

Kapcsolatfelvétel -  Fix telefon: 0265-456894

Mobil:         0740-115738

Feliratkozás – szeptember 1. (Lehet telefonon vagy faxon is)

Felmérő bibliaismeretből – szeptember 2,  11 óra.

Akik telefonon, faxon iratkoznak fel, legyenek jelen 10 órakor, és hozzák magukkal az okmányok eredeti változatát egy dossziéban (dosar).

Fordította Józsa Zoltán

Fizikatanárt alkalmaznak

E-mail Nyomtatás PDF Bookmark and Share

Cristina Ruta / Nevelés ügyosztály

A mezőfelei „Muntele de Foc” elméleti líceum természettudomány szakra fizika tanárt alakalmaz.

Érdeklődni lehet a  dr. Morosan Sorinnál a következő telefonszámokon: 0744 709706, 0743 137829, 0265 324496 vagy e-mail-en: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Fordította Portik-Herbert Zoltán

Történelmi napok a sebesi gyülekezetben: „Múlt, jelen és jövő”

E-mail Nyomtatás PDF Bookmark and Share

Geo Mogheri / sebesi lelkész /Dél-Erdélyi Egyházterület

2010. augusztus 14-én (2. szombat) a sebesi gyülekezet hazavárja fiait a „Történelmi napok a sebesi gyülekezetben: Múlt, jelen és jövő” című ünnepségre. Meghívottak mindazok, akik valaha tagjai voltak ennek a közösségnek, hozzátartók, és a valaha itt szolgált lelkészek is.

A teljes program a Mesaros család lakásán történik majd, Főút, 31. szám alatt.

Hasznos információk:

Akik szállást igényelnek, vegyék fel a kapcsolatot a presbiterekkel:

Neamtu Nicolae – 0268.519.850

Dali Petru – 0268.519.831

Fordította Tamási Károly

Vár a NAGY KIHÍVÁS… nyári tábor!

E-mail Nyomtatás PDF Bookmark and Share

A NAGY KIHÍVÁS egy tábor, amely a (14-25 éves) fiataloknak szól, a Hetednapi Adventista Egyház, Észak-Erdélyi Egyházterület IFJÚSÁGI osztályának szervezésében.

HELY - IC PONOR PADIS vakációs falu

IDŐPONT – augusztus 2-8

RÉSZVÉTELI DÍJ - 300 lej

SZÁLLÁS faházakban történik, amit ilyen célra rendeztek be. A résztvevőknek NEM kell sátort, hálózsákot, ágyneműt magukkal hozniuk, mindezt a szervezők biztosítják.

HOGYAN IRATKOZHATOK FEL?

Online: www.nord.tin.ro

Telefonon: 0740116087 – Ban Emanuel

Az ONLINE iratkozással a hely csak ideiglenesen van lefoglalva. A végleges lefoglalásért ki kell fizetni egy 100 lejes előleget. A bankszámlaszámot e-mailen fogod megkapni a feliratkozási kérdőív kitöltöse után.

KÜLÖNLEGES MEGHÍVOTTAK:

Daniel Chirileanu, a Román Unió ifjúsági osztályának igazgatója

Szász Loránd – Business Coach tulajdonosa és főigazgatója

A PROGRAMRÓL

Táborunk két fontos dologra épül: BIBLIATANULMÁNYOZÁS és TEAM BUILDLING (CSOPORTMUNKA).

BIBLIATANULMÁNYOZÁS: Minden nap, csoportban egy érdekes tanulmányt fogunk átvenni a Bibliából, ezek közül a legtöbb a Dániel könyvére alapszik. Ezt a könyvet azért választottuk, mert sok kihívást rejt. Tanulmányozva, új erőt fogunk nyerni, hogy szembe tudjunk nézni a mindennapi problémákkal, nagyobb hittel fogunk rendelkezni Isten személyes vezetésében, és jobban bízunk majd Benne az előttünk álló események várásában.

A TEAM BUILDING tevékenységek segíteni fognak a fiataloknak egy sor fogalom megértésének elmélyítésében:  bizalom, kommunikáció a csapat tagjai között, hit. A TEAM BUILDING tevékenységek egy része a KALANDPARKBAN fog lezajlani.

A programban 8-12 fős csoportok vesznek majd részt. A csoportokat a helyszínen fogjuk kialakítani.

KIHÍVÁSOK – minden napnak meglesz a maga kihívása. Az egész tábor egy kaland-verseny formájában fog lezajlani.

A PROGRAM MÉG MAGÁBAN FOGLALJA A KÖVETEKEZŐKET IS:

Interaktív szemináriumok

Beszélgetések FIÚK – LÁNYOK csoportjaiban változatos témákról: hit, izgalmak, család, félelem, szeretet, kísértések

Barlanglátogatás és túrák.

További információkat találsz a www.nord.tin.ro honlapon.

A ménesi csapat meghiv: Vakációs mód - intenzív nyelv és kertészet tanfolyam

E-mail Nyomtatás PDF Bookmark and Share

 

Időpontok : 2010.július 27 - szeptember 12 között

Helyszín : Egészségügyi  Missziós Iskola – Ménes

Tanárok : Kertészet + áhitat - Gicu Vasilache , Matca , Galati megye

Angol : Sylvia Prikler - A.E.A

Díj : 470 lej,  beleértve  szállást és naponkénti három étkezést.

További információ: Daniel Seniuc - 0746-936-229  telefonszámon.

Feliratkozásért  hívjad a Ménesi Egészségü gyi Iskola titkárságát.

 

Szeretettel várunk!

 

A ménesi csapat !

 

www.scoala - herghelia.ro   Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

Fordította - Halmágyi Attila

 

A MUNTÉNIAI EGYHÁZTERÜLET PÁRBESZÉDRE HÍV!

E-mail Nyomtatás PDF Bookmark and Share

Cristian Modan /Kommunikációs Ügyosztályi igazgató/ Muntenia Egyházterület

A megértés legmagasabb fokát követve, ami a javaslatot, de a konkrét megoldás felajánlását is illeti híveinek jelenlegi gondjaira, a Munténiai Egyházterület meghívást intéz minden egyes tagjához ebben a régióban, de az egész egyházhoz is, hogy vegyen részt egy folyamatosan zajló PÁRBESZÉDBEN, a következő két témában:

- A „Véleményed” rovat szeretne kreatív gondolatok forrása lenni különböző tevékenységek javítására az egyházban. Ez egyfajta pozitív irányba terelése a tagok minden javaslatának, tanácsának az adminisztrátorok és lelkipásztorok támogatásában.

- A „Tudod?” rovat különböző témákat javasol megbeszélésre, a válaszokra pedig egy hónap időt bocsát rendelkezésre. Minden periódus végén a terület felelősei is elmondják saját véleményüket.

A kérdések, amelyekre válaszokat várunk ebben az időszakaszban a következők:

Mit lehetne tenni, hogy a gyülekezeteink légköre melegebb legyen: gyülekezeteink nyitottabbak és barátságosabbak legyenek?

Mit lehet tenni abban az esetben, amikor meggátolnak, hogy hitedet megoszd másokkal?

Fordította Csergedi N. György

1. oldal / 2