A hetednapot ünneplő adventisták állást foglalnak a nők és lányok elleni erőszak megállítása mellett.
Mi, a Hetednapot Ünneplő Adventista Egyház tagjai, védjük és felsorakozunk mások mellé, hogy véget vessünk a nők és lányok elleni erőszaknak. Az olyan természetű akciók és megfélemlítések, amelyek sérülésekhez vagy fizikai-, szexuális- vagy pszichikai szenvedéshez vezetnek, összeegyeztethetetlenek a bibliai etikával és keresztény erkölccsel. Ezek a cselekmények magukba foglalják, de nem korlátolják a családi erőszakot, nemi erőszakot, a női nemi szervek megcsonkítását, eltávolítását (MGF?), a becsület elleni bűncselekményt, a hozományért való bűncselekményt. Manipuláció, a személyes szabadság megtagadása, valamint a visszaszorítás is hasonlóképpen erőszakos, visszaélő cselekedetek. Az ilyen magatartásra a Hetednapot Ünneplő Adventista Egyház azt mondja: „Vessünk véget most!”
A Hetednapot Ünneplő Adventisták elismerik, hogy a teremtési aktus, Isten képére és hasonlóságára, minden egyénnek méltóságot és értéket biztosít. Ezeknek az értékeknek a mértéke Jézus Krisztus halálával hozott áldozatában látható, amely által örök életet ajánl fel minden embernek. A szeretet és együttérzés, amely jellemezte Jézus földi életét, példaértékű minden követője számára, a másokkal folytatott viszonyban. A Jézus szerinti magatartás nem hagy helyet a családtagok elleni erőszaknak, sem a családon kívül eső személyek elleni erőszaknak.
A Biblia azt tanácsolja a keresztényeknek, hogy úgy tekintsék a testet, mint a Szentlélek templomát. A másik személy szándékos megsebesítése, megcsúfolása annak, amit Isten tisztel és így következésképpen bűnös magatartás.
A Hetednapot Ünneplő Adventisták vállalják, hogy vezető szerepet töltsenek be a lányok és nők elleni erőszak láncának elszakításában. Beszélni fogunk az áldozatok és túlélők védelmében, tanítás által, prédikáció, bibliai tanulmány és különböző programok által. A Hetednapot Ünneplő Adventista Egyház keresi és üdvözli a kapcsolatot más személyekkel ennek a globális gondnak a megoldásában. Sokak együttes hangja megmenthet tízezreket a nők és lányok közül a sérüléstől, szenvedésektől, amelyek az erőszak és visszaélés eredményei.
(Ezeket az állításokat a következő igehelyek támasztják alá: Ján 3: 16; 1Móz 1: 26; Ésa 61: 1-3; Ef 5: 2-3; 1Ján 3: 10; 15-18; 04: 11; 3Ján 1: 02; 1Kor 3: 16-17; 06: 19; Róm 12: 1-2;)
Fordította Csergedi-Nagy György









