Ébredés, reform, misszió, különbözőség és...1400 kórustag

E-mail Nyomtatás PDF Bookmark and Share

2011. június 4-én, szombaton a marosvásárhelyi Sportcsarnokban több mint 3500 hívő gyűlt össze, hogy kifejezze hódolatát és odaszentelődését Isten iránt a Dél-Erdélyi Egyházterület által szervezett "Kórusfesztivál az ébredésért" című program keretén belül. A délelőtti programban a Brassó, Kovászna, Hargita, Maros és Szebes megyékből érkezett 27 kórus lépett fel, amelyek román, magyar és roma nyelven dicsőítették Istent. Ezt követően Isten Igéjének tolmácsolására került sor a Román Unió kincstárnoka, Eduard Călugăru személyében.

"Ennek az eseménynek az előkészítése minden szinten hatalmas volt. Az eredmények bizonyítják, nemcsak megérte, de ilyen események kerületi (vagy kerület közötti) szinten ezentúl nem hiányozhatnak a gyülekezet évi programtervezetéből", mondta Lucian Cristescu, a Dél-Erdélyi Egyházterület elnöke. Majd folytatta, milyen meggondolásból szerveződött ez az esemény: "a cél lehetőség teremtése volt a hívők számára, hogy kifejezzék hitüket az advent üzenetben, megújítsák hűségfogadalmukat Isten iránt és új lendületet adni a gyülekezet lelki életének."
Délután a Sportcsarnok egyik lelátóját teljesen betöltötte a hatalmas kórus és a fúvószenekar, "a nagy sokaság", mely gyerekekből, serdülőkből, ifjakból és szülőkből tevődött össze, dicsőítvén az Istent "új énekekkel": "Hozzatok koronát", "Ó, bárcsak hazaérnénk már", "Győzni fogunk"...Az esemény csúcspontját egy 6 éves "gyermekprédikátor" lendületes beszéde képezte, mely előkészítette az odaszentelődés pillanatát és az "Áldott reménység" záró ének eléneklését.
Nicuşor Gheorghiţă lelkész, a Fesztivál zenei koordinátora a bemutatott énekszámok minőségét értékelte: "Egyházterületünk adventista családja rendelkezik az éneklés ajándékával. Úgy a románok, mint a magyarok, valamint a romák teljes szívből fejezték ki szeretetüket Isten iránt e csodálatos művészeten keresztül. A mezőménesi kórustól az összevont kórusig kellemes meglepetést jelentett számomra, hogy mindnyájan jól és nagyon jól énekeltek. Egyetlen kórus sem "törekedett" énekelni, mindenki részéről a zene természetszerűen tört elő. Ritkán láthattam annyi kórustagot, akiknek öröm volt az éneklés. Különböző zeneszerzők, karmesterek és nyelvek, de az ének fohász volt a menny felé, egy valódi odaszentelődés. Szerettem volna, ha minden kórus két énekszámot mutathatott volna be egy koncertteremben, mikrofonok nélkül. Szerettem volna egy kissé megállítani az időt, hogy minden ébredésre vonatkozó időszerű igevers és idézet bemutatásra kerüljön, hogy ne nézzük az órát, hanem örüljünk még egy szombatnak az advent családdal és Istennel. Várom a napot, amikor az "Ó, bárcsak hazaérnénk már ének a múlté lesz..."
Szász Ernő lelkész, a Dél-Erdélyi Egyházterület titkára még hozzátette: "A 27 kórus jelenléte, az 1400 kórustag az összevont kórusban, az Egyházterület minden megyéjéből érkezett több mint 3500 személy ékesszóló bizonyítéka annak, hogy van érdeklődés az ilyen jellegű esemény iránt. Az ébredés, reform a jelenlegi történelmi helyzetben időszerű téma, hiszen Üdvözítőnk eljövetele közel van. Ezt az üzenetet hangsúlyozták a bibliaversek, lelki töltetű üzenetek és a jelenlévő kórusok szolgálata. Nagyon sok boldog embert láttam ezen a lelki rendezvényen. A program úgy román, mint magyar nyelven zajlott és különös részét képezték a roma nyelven elhangzott énekek, tanúbizonyságai a Dél-Erdélyi Egyházterület több kultúrából álló jellegéről."
A jelenlevők szívében missziós elhatározások is megszülettek, amint Lucian Cristescu, a Dél-Erdélyi Egyházterület elnöke is kifejezte: "A teremben a következő érzés uralkodott: habár annyira jó a Megdicsőülés hegyén lenni, de odalenn, a halál árnyékának völgyében még annyi lélek vár az üdvözítő irgalom kéznyújtására."

Tamási Károly / Dél-erdélyi Egyházterület Kommunikációs Igazgató / AARC