A németországi Marienhöhe Akadémia hivatalosan elnyerte az “egészség- kezdeményező és környezetbarát” besorolást

E-mail Nyomtatás PDF Bookmark and Share

Ursula Kaija/ az Euro-Afrikai Divízió Kommunikációs Ügyosztálya

A Marienhöhe Akadémia egyike a németországi Hesse állambeli iskolának, amely díjat nyert az egészség szorgalmazásáért. A bizonyítványt Dorothea Henzler, a németországi nevelésügyi miniszterasszony adta át az akadémia igazgatójának és személyzetének ünnepélyes keretek között, 2010. május 15-én. Karen Nattrodt, a Marienhöhe Akadémia tanára arra bátorította a vezetőket, a személyzetet és a diákokat, hogy kapcsolódjanak be az ún.”Iskola és egészség” projektbe, amelyet a Hesse államban a Nevelésügyi Minisztérium indított el. A projekt keretében dr.Christian Noack vezetése alatt egy új kiértékelő csoportot alkottak, amely az akadémián belül az egészség szorgalmazása terén elért eredményeket hivatott ellenőrzés alatt tartani.

Az akadémia a nevelés területére vonatkozó környezeti és ökológiai bizonyítványt is kapott. 2010. május 9-én Gunther Strange igazgató aláírta a Hesse államra vonatkozó klímavédelem chartáját. Az alapokmány aláírásával az iskola a szén-dioxid kibocsátásának 10%-os csökkentésére kötelezte el magát egy év alatt.

Az éghajlatvédelem témája az akadémia oktatási programjának részévé is válik. Az iskola előadások és műhely-alkalmak keretében bátorítani fogja a diákokat arra, hogy hatékonyabb módokat találjanak az energia konzerválására.

A Marienhöhe Akadémia a környezetbarátként számon tartott iskolák listáján a 13-ként szerepel.

Fordította Csabai Gyula