Szakrális zenei tábor

E-mail Nyomtatás PDF Bookmark and Share

Augusztus 17-21 időszakában, a Dél-erdélyi Egyházterület Ifjúsági és Vakációs Központjában, szakrális zenei tábor volt. Több mint 50 gyerek és tanár gyűlt össze istendicsőítésre. A legkisebbeknek alkalmuk volt meglátogatni a régeni hegedűgyárat, ahol láthatták a farönk átalakulásának minden szakaszát, az utolsó réteg lakk felkenéséig, hogyan alakul a fa hangszerré (eszközzé) a zenész kezében. A zongoristák, klarinétosok és fuvolások között nagy örömünkre szolgált meghallgatni egy különleges húros hangszert, egy hárfát, amin csodálatosan játszott egy 1o éves kislány. Az ismétlések maratona egy nagyon szép koncerttel fejeződött be, Mihail Nae tanár vezetésével.

Erre az alkalomra meghívott volt Lucian Cristescu lelkész is, a Dél-erdélyi Egyházterület elnöke. Ő a fiataloknak az értékes zene jó hatásairól és céljáról beszélt. Az előadás Horea Tamasan lelkész, az egyházterület kincstárnokának áldástkérő imájával fejeződött be.

A szervezők kívánsága az volt, hogy a táborban résztvevő fiatalok élete legyen harmóniában a Menny húrjaival az örökkévalóságban.

Fordította : Amota Loránt