A Gyermekprédikátorok Fesztiváljának első kiadása – egyházterületi szakasz (Bukarest)

E-mail Nyomtatás PDF Bookmark and Share

Robert Georgescu, lelkipásztor, Viile Noi (Constanta megye)

Constanta megyében már 2004-től ünnepnek számít a Gyermekprédikátorok Fesztiválja. Hat év után, szombaton, 2010. június 12-én, Bukarestben zajlott le a a Gyermekprédikátorok Fesztiváljának első kiadása (egyházterületi szakasz), Imádkozz és dolgozz címmel, amit a Balta Alba-i adventista gyülekezet szervezett meg.

Ezen az ünnepélyes alkalmon 162 gyermekprédikátor gyűlt össze, a 3-15 évesek korosztályából, a Munténiai Egyházterület körzetéből, valamint az őket elkísérő szülők, rokonok és barátok. A nap a Dâmboviţa, Buzău, Constanţa, Ialomiţa, Călărasi şi Bukarest megyei gyermekek számára imádkozással és igetanulmányozással indult, ez utóbbit a Munténiai Ifjúsági Ügyosztály vezetője, Robert Mandache tartotta meg, biztosítva őket Isten gondoskodásáról.

Egy rövid szünet után a helyi és a megyei szakaszokon továbbjutott résztvevők 3-5 perc alatt előadhatták prédikációikat, amire imával és igetanulmányozással készültek, önállóan vagy szüleik segítségével, bizonyságul arra, hogy az Isten szolgálatába állított lelki ajándékaikat imádkozva és dolgozva hasznosították.

A Gyermekprédikátorok Fesztiváljának első kiadásán a zsűri a képviselt megyék lelkészeiből állt: Ioan Buciuman (Bukarest), Tiberius Georgescu (Dâmboviţa), Daniel Niţulescu (Buzău), Silviu Ţuţuianu (Ialomiţa-Călăraşi) şi Mihai Papadopol (Constanta). Az objektív értékelés érdekében a zsűri tagjai nem vettek részt a saját megyéjükből érkezett gyermekek tevékenységének elbírálásában.

A résztvevők közül a zsűri 20 kis prédikátort választott ki, akik jelesre vizsgáztak, számukra ingyenes részvételt biztosítanak majd az Ige-táborban. Az első ízben megszervezett Ige-tábor, Moeciu-ban, Brassó megyében kerül megszervezésre, 2010. augusztus 2-8 között, bibliai műhely jelleggel. 60 gyermek számára van hely, akik késztetést éreznek az Ige tanulmányozására. Lelkészek és nevelési szakemberek fogják irányítani őket az Ige tanulmányozásának és közlésének módszereire.
A „Gyermekprédikátorok” projektnek hármas célja van: 1. közelebb vinni a gyerekekhez az Igét; 2. a gyerekek bevonása az igehirdetésbe; 3. az Igét a fiatalok életének részévé tenni.
A Gyermekprédikátorok Fesztiváljának végén a szervezők részvételi okleveleket osztottak a kis prédikátoroknak, ugyanakkor életkoruknak megfelelő könyveket, melyek célja, hogy a szülők és gyermekek egyaránt közelebb kerüljenek a Nagy Prédikátorhoz.