Az Idők jelei 130 év után visszatér Piteşti-re

E-mail Nyomtatás PDF Bookmark and Share

Lucian Ștefănescu / lelkész Pitesti

Ezen a szombaton kerül sor  az Idők jelei lap júniusi számának bemutatására, amelynek címe

A A jövőt egyedül írjuk (megtekinthető a link a következő weboldalon: http://www.semneletimpului.ro/stiri/Viitorul-il-scriem-singuri-706.html).

130 év után megpróbáljuk feleleveníteni az első román, adventizmussal kapcsolatos sajtó kezdeményezéseit, és tesszük ezt a városi misszió jelenlegi kihívásaival szembenézve. A romániai adventtörténelem az 1870-es évhez kötődik: Pitești, Czechowski, Toma Aslan.  Ami kevésbé köztudott, hogy 130 évvel ezelőtt, 1880-ban az óceánon túli hivatalos adventista sajtóban első ízben jelent meg utalás a romániai pitești szombattartókkal kapcsolatban. A. Bertola evangélista által beküldött misszióhír szerint, aki Piteștien tartózkodott, az itteni gyülekezet keletkezését a francia nyelvű Les Signes des Temps lapnak köszönheti.

Sőt mit több, Piteşti-en adták ki az első romániai adventista missziós lapot, illetve az első brosúrákat. Pitești-en gyűjtötték össze az első előfizetéseket egy adventista lapra és ugyancsak innen indultak ki az elsőn olténiai és havasalföldi könyvevangélisták.

Ma az Idők jelei a legrégebbi, még ma is működő lap. Az egyetlen városi missziót szolgáló adventista lap, amely egyértelműen képviseli a vallást.Az Idők jelei csapata jelen lesz péntek este és szombaton Piteşti-en, szolgálnak istentiszteleteken: szombat délelőtt Norel Iacob (főszerkesztő), az imaórán Florin Bică (szerkesztőségi titkár) és péntek este Cristi Sălcianu(brand manager) hirdetik az Igét.

Meghívunk , hogy tekintsétek meg a piteşti adventista imaházban lezajló Idők jelei lapbemutató programját, mely élőben a következő címen lesz látható: www.adventistpitesti.ro

Fordította Tamási Károly