Amikor jan.13-án a Costa Concordia hajótörést szenvedett, a fedélzeten ott volt egy perui adventista család is. Péntek este, a baleset pillanatában a Paredes család a hajó második szintjén volt. Éppen befejezték az áhítatot és lefeküdni készültek.A süllyedő hajón a család igyekezett minél hamarabb a mentőcsónakokhoz jutni, sikertelenül. Azért, hogy életüket menthessék, úgy döntöttek, megpróbálnak feljutni a hajó negyedik szintjére. Onnan pedig a hideg vízbe ugrottak, mivel a hajó süllyedni kezdett. Majdnem 40 percet vártak a mentésig.
Miután visszatértek Peruba, meghívást kaptak egy TV-interjúra, hogy elmondják történetüket. Az interjú végén az édesapa felhasználta az alkalmat, hogy A nagy küzdelem című könyvről beszéljen embermillióknak, akik a TV-műsort nézték. Elmondta azt, hogy a Hetednapi Adventista Egyház ajándékként kínálja ezt a könyvet azoknak, akik többet szeretnének megtudni Istenről és az Ő irántunk tanúsított szeretetéről. Azt is hozzátette, hogy a katasztrófa közepette a Jézusba vetett hit és az örök élet ígérete nyugalmat adott családjának.
A teljes műsor megtekintése spanyol nyelven ITT!
Erton Kohler, a Dél-Amerikai Divízió elnöke
Fordítás: Csabai Gyula-László









