2012. január 9-13 között a Királykő Nemzeti Park bejáratánál található Gura-Râului menedékház volt az ösvenykeresők Hajnal nevű táborának szálláshelye. A táborban 57 ösvénykereső és oktató vett részt, Bukarestből, Konstancáról, Baraganuból (Constanta megye), Călăraşi-ból és Ploieşti-ről.
A „Határidő” mottó alatt a tábor, úgy gyerekek mint oktatók számára olyan időt jelentett, amikor leküzdhették korlátaikat, átlépve szokásos tevékenységeik határait. Az ösvénykeresők tehát, olyan tevékenységeken vehettek részt nap mint nap, melyek kreativitást, különböző készségeket, csapatszellemet, ellenállóképességet, türelmet és különösen, az otthonitól eltérő, új csoportban való hatékonyságot igényelt.
A helyszínen korosztály alapján kiválasztott négy csoportnak lehetősége volt a következő három tábori napon a hegymászásra, alaszkai malamut kutyák által húzott szánon utazhattak (ezek a kutyák arról ismertek, hogy képesek nehéz terheket húzni), kipróbálták a hideggel szembeni ellenállásukat, részt vehettek híres sarki felfedezők expedícióján, meglátogatták a brassói Kalandparkot, menedéket építettek a természetben, amelyet téli éjszakákon is használni lehet. A tábor legbátrabb ösvénykeresői az éjszakájukat ebben a menedékben tölthették, bizonyítva, hogy képesek határokat átlépni.
A Teodor Ungureanu által vezetett szervezők csapata a tábor utolsó napján egynapos túrát szervezett, korosztálynak és fizikai kondíciójuknak megfelelően, két lehetséges útvonallal. A kezdő ösvénykeresők a Curmatura menedékház felé vezető útvonalat választhatták, áthaladva a Prăpăstiile Zărneştilor-on, a tapasztaltabb ösvénykeresőknek pedig, célpontként ugyancsak a Curmatura menedékházat tartva szem előtt, át kellett haladniuk a Piatra Mică csúcson. A látványos tájképek, a nagy hó, a célpont elérése okozta öröm és a menedékházban felszolgált forró tea emlékezetesebbé tették az útvonalat.
A tábor nem csak túrákat, tevékenységeket jelentett, hanem játékokat, olyan pillanatokat, amelyekben a jelenlevők kapcsolatot teremthettek egymással. Az „Alaskan Malamut” Sportegyesület különleges meghívottjai előadást tartottak az alaszkai malamutról. A tábor lélekben felemelő alkalmai a friss levegőn vagy az esti tábortűznél tartott áhítatok voltak. Az áhítatokat Robert Mandache lelkész, a Moldvai Egyházterület Ifjúsági Osztályának igazgatója tartotta. Ezen bibliai tanulmányok keretében a jelenlevők felfedezhették a bibliaversek jelentését, amelyek a „hajnal” kifejezést tartalmazzák.
A Hajnal-tábor határt jelentett az 57 jelenlevőnek, olyan alkalmat, mely biztosan emlékezetükben marad, azután is, hogy helyére kerül minden hátizsákból kiszedett dolog, begyógyulnak a szerzett horzsolások és eljön a tavasz.
Cristina Neagu / Ifjúsági Osztály
Fordítás: Balla Lóránt









